Bemutatkozás
Szutor Szabolcs vagyok, a Mechanitec Kft. ügyvezetője. Őszintén örülök, hogy időt szakít cégünk honlapjára, amelyben szeretném figyelmét felhívni néhány, a cégünk által javasolt megoldásra, termékre. Ám mielőtt belekezdenénk, néhány szó arról, hogy kik is vagyunk.
Vállalkozásunk az egyik kanadai tulajdonú, dél-kelet magyaroszági Multinacionális autóipari beszállító cégnél kezdte el bontogatni szárnyait, ahol jómagam mint karbantartási igazgató 590 gép, (ebből 415 megmunkáló gép) működtetéséért voltam felelős. A vállalatalapítás gondolata ennél a cégnél fogant meg bennem. A gépjavítások során felmerülő, esetenként indokolatlanul magas alkatrész költségek csökkentése és a visszatérő meghibásodások megszüntetése minden karbantartás vezetőnek hálás/hálátlan feladata.
Sajnos nem egy esetben kellett szembesülnöm azzal, hogy gyártó berendezésink (MAZAK, DOOSAN, MORISEIKI, OKUMA, BROTHER – a teljesség igénye nélkül) alkatrészeit közvetlen a gyártótól vásárolva is sok ezer eurós tételeket jelentenek. A valóságban azonban az előállításuk során hozzáadott érték korántsem ilyen magas (pl: egyszerű pályavédő burkolatot 4-5 ezer euróért árulnak?!).
Felvetődött hát a gondolat, hogy miért kellene egy termelő cégnek megfizetnie egy olyan fiktív tartalmat, ami semmilyen hatással nincs a gyártott termékére. Értsük ezalatt a tovább számlázott szolgáltatásokat, ilyen-olyan márkanevek jogdíjait, a partner, indirekt költségeit.
Az ötletből mára már felfelé ívelő vállalkozás lett, amely igen jelentős – sok esetben - milliós nagyságrendű megtakarításokat eszközölt az eddigi partnereinek.
Cégünk mikro-vállalatnak számít, ám az általunk előállított termékek gyártástechnológiáiban, üzemeltetésében, károsodási mechanizmusaiban, élettartam vizsgálataiban a nagyvállalatokéval vetekszik a tapasztalatunk. Tagjaink és munkatársaink egytől-egyig szakmabeliek.
Nem vagyunk kereskedők, sokkal inkább mérnökök. Nem csupán a terméket szeretnénk eladni, hanem elsősorban megoldást!
Bízom benne, hogy honlapunk elnyeri tetszését és megtisztel bennünket bizalmával!
Tisztelettel,
Szutor Szabolcs
Ügyvezető
Mechanitec Kft